//#jóZene

Fülpiszka

- a tisztánhallás mindenkinek jár!

Fülpiszka rádióműsor

Az ember alapvető vágya a különleges esztétikai élmények keresése.

Ahogy egy festményről, szoborról, versről ezerfélén nyilatkozunk, úgy a zenében is más és mást keresünk. Nyugalmat, békét, mély elmélkedést vagy éppen lendületes lüktetést, felszínt kaparó klisét, táncba hívó felkérést. A választék bőséges, stílusban és minőségben is. Szinte naponta jelentkeznek a magyar alkotók is új dalokkal, lemezekkel. Teszik ezt sokan harsányan, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, mások pedig szerényen, egy valahova mutató link közreadásával. A nagyobb durranásokat már messziről halljuk, az apróbb rezdüléseket viszont van, hogy észre sem vesszük. Tapasztalataim szerint a Nagy Robbantómesterek közismert és bevált receptből főznek, patikamérlegen számolgatják a hozzávalókat, hogy mindig minden ugyanúgy süljön el.

A kisebbek talán nem is foglalkoznak a pukkanás nagyságával, szívesebben kísérleteznek, egy eddig még nem létező megalkotására törekedve. A Fülpiszka hitvallása szerint a nagy robbanásokon csak kicsit, vagy nem is fontos hangosítanunk, a szerényebb, de egyedibb pukkanásokon viszont érdemes erősíteni. A hetente jelentkező epizódokban gondosan válogatott magyar dalokat fülelünk le.

Lőrincz Attila

Stílus-függetlenül csendülnek fel dallamok a konnektor-centrikus művektől, az inkább fából készült hangszereken megszólaló muzsikákig. E zenefolyamot egészíti ki alkalmanként egy-egy interjú, ahol akár szilikonmentes kulisszatitkokkal is találkozhat a figyelmes hallgató.

Mikor, hol?

Rádió Smile (Kiskunfélegyháza) - FM 89,9 - szerda 21:00, vasárnap 17:00
Berettyó Rádió (Berettyóújfalu) - FM 97,9 - csütörtök 15:00
Körmend FM (Körmend) - FM 99,8 - csütörtök 23:00
Rádió Törökszentmiklós - FM 89,6 - szombat 18:00, 20:00
Dráva Hullám (Barcs) - FM 102,7 - péntek 13:00, szombat 14:00

Hobby Rádió - www.hobbyradio.hu - szerda 08:00, 20:00
Lépés Rádió - https://lepesradio.hu/ - csütörtök 17:00, péntek 08:00

Interjúk Lájkolda
Close